Szchenyi Fejlesztsek

Civil Addiktológiai Központ

Civil addiktológiai központ

A szenvedélybetegek társadalmi kirekesztettsége, és az ellátórendszer hiányosságai hívták életre Civil szervezetünk működését 30 évvel ezelőtt. A Kallódó Ifjúságot Mentő Missziós Támogató Alapítvány (KIMMTA) 1990-ben hozta létre Zsibriken a szenvedélybetegek bentlakásos intézményét. Az évek alatt szolgáltatásai köre intézményes szinten az igények figyelembe vételével kibővült, először egy 12 férőhelyes támogatott lakhatással, majd 2019. július 29.-én Szenvedélybetegek Nappali Ellátásával (Civil Addiktológiai Központ).

Nappali ellátó Intézményünk a bonyhádi Piac téren, csendes, nyugodt zöld környezetben található. Épületünk jól felszerelt, komfortos és barátságos, ami kiválóan alkalmas a terápiás foglalkozásokhoz egyéni beszélgetésekhez vagy csak az egyéni és közösségi töltődéshez egy biztonságos környezetben (Tv, wifi, laptop, programok).

Nyitott kapukkal várjuk, akik segítséget szeretnének kérni saját szerhasználatuk miatt, vagy már a leszokás útjára léptek és a józanság megtartása a céljuk, vagy azokat az összeszokott felépülést támogató terápiás csoportokat, akiknek komfortos és felszerelt helyre van szükségük. Egyéni beszélgetésekkel, addiktológiai tanácsadással és csoportfoglalkozásokkal nyújtunk biztonságos hátteret azoknak az ügyfeleknek is, akik éppen a szenvedélybetegség miatt vannak nehéz helyzetben, nem találják a kiutat és kilátástalannak látják jelenlegi helyzetüket. Segíteni tudunk azoknak a ,,hozzátartozóknak” akiknek ismerőse, családtagja szerfogyasztó illetve szenvedélybeteg, hogy jobban átlássák a szenvedélybetegség mentális és fizikai hatásait. Megérthessék a kapcsolati szerepeket és működési útvesztőket. Segítünk feldolgozni az így kialakult negatív helyzeteket. Segíteni tudunk azoknak, akik tisztálkodni, mosni szeretnének, hiszen intézményünkben erre is van lehetőség. Abban is tudunk segíteni, ha éppen unatkozol, és csak dumálnál egy jót, vagy nem találod (fel) magad a Nagyvilágban. Bejöhetsz akkor is, ha éppen nem találtál sehol free wifit, vagy nincs telód, laptopod, amin böngészhetnél és cseveghetnél.

Személyes segítő beszélgetésre a hét minden napján lehetőséged van 9 és 17 óra között. Addiktológiai konzultációra Szabó Judit Intézményvezetővel előre egyeztetett időpontban. Több rendszeresen megtartott csoportfoglalkozásnak is otthont adunk. Ilyen csoport a Biblia óra, amelyet Szabó Judit református lelkész tart. A részvétel nem kötött református hithez. A témák változatosak. Minden hónapban van több nap, ami a hozzátartozóké. Ilyenkor róluk, velük beszélgetünk, hiszen a szenvedélybeteg mellett eltörpülnek az ő gondjaik, érzéseik.

Ez a csoport viszont kiváló hely arra, hogy egy kicsit önmagukkal és a nehézségekkel egy védett környezetben foglalkozhassanak.

Az Utógondozó csoportunk tagjai várják a már felépülő társakat. Itt lehet beszélgetni a józanságról, tapasztalatot cserélhetnek az egykori szerhasználók, a csoport feltétele a józanság. A fentiekben felsoroltak mellett további tematikus csoportokkal és vagy klubfoglalkozásokkal nyújtunk támogatást és fejlődési lehetőséget. A szakmai munkánk során kiemelkedő szerepet kap a Portage szemlélet követése, mely szerint hiszünk abban, hogy minden ember képes a változásra.

Nem utolsósorban pedig, olyan szabadidős elfoglaltságokat szervezünk, amik nem csak a négyfal között kerülnek megvalósításra. (kövess minket Facebookon és vagy figyeld hirdetéseinket, a képes megosztásaink között találhatod meg csoportbeosztásainkat vagy aktuálisan megvalósul programjainkat) https://www.facebook.com/klub.jordan

Jelenleg a Bonyhádi intézményünkben, végzettséggel rendelkező segítő szakemberként hárman, (Bea, Heni és Norbert) dolgozunk nap mint nap azon, hogy segíthessünk a hozzánk fordulóknak. Mindhárman egyaránt vezetünk csoportokat és végzünk egyéni segítő beszélgetéseket is.

(Letöltés menete: A linkre jobb egérgombbal kattintani, majd link mentése másként.)
Előgondozáshoz kapcsolódó útmutató, szükséges dokumentumok

Animated Social Media Icons by Acurax Wordpress Development Company